3. fejezet - Ismét búcsút mondasz?

   Hazafelé trappogtam a suliból, miközben a hülye tanáromat szidtam.

   A házba beérve ínycsiklandozó illat csapta meg az orromat.
Gyorsan lerúgtam cipőmet, majd a konyhába siettem, ahol megláttam Jimint, aki éppen mosogatott.
Csak két nap telt el, amióta együtt vagyunk, de már szinte olyanok vagyunk, mint a házasok (itt gondoljatok a veszekedésekre)!
Lassan mögé osontam, majd szorosan magamhoz öleltem.
- Jimin-shi!
- Te őrült! Megfulladok! - kezdte el csapkodni karomat, miután sikeresen kiesett kezéből a szivacs, na meg az üvegpohár.
Engedtem szorításomon és fejemet vállára helyeztem.
- Mit csinálsz itt? - bukott ki belőlem a kérdés, de választ nem kaptam.
Mivel nem erre számítottam, megcsikiztem oldalát, amire megugrott és ismét kiejtette kezéből a szivacsot és most egy tányért.
- Chung-Ho! - kiabált rám, miközben karjaim között oldalra fordult és felnézett rám.
Bambán néztem rá, amire csak megrázta fejét, majd folytatta a mosogatást.
Pff, milyen kis izé.
Unottan az asztalhoz sétáltam, majd leültem rá, azután pedig Jimint kezdtem el nézni, ahogy a meglévő cuccokat még gyorsan elmossa.
- Milyen volt a suli? - kérdezte hirtelen, amivel kizökkentett bambulásomból.
- Jó, bár kaptam egy beírást. - válaszoltam és eszembe jutott a hülye osztálytársam és a még hülyébb tanárom.
- Na, mesélj! - fejezte be a mosogatást, majd leült velem szembe, azután kíváncsian rám meredt.
- Álltam, az ajtóba, mikor jött a nagyon okos osztálytársam és mikor jött be az ajtón kigáncsolta a kifelé jövő tanárt, aki akkorát zakózott, mint az ólajtó és az egész balhét én vittem el. - magyaráztam, majd hanyagul megrántottam vállamat.
- Ennyire nem érdekel?
- De, csak már kidühöngtem magamat. - álltam fel, majd egy puszit adva Jimin arcára az emeletre mentem.

Felérve szobámba a rend és a tisztaság fogadott, amit elképedve néztem. Táskám leesett vállamról, amit Jimin mosolyogva vett el a földről, majd forgós székembe helyezett.
- Tetszik? - kérdezte az asztalnak dőlve.
- Nagyon! - válaszoltam mosolyogva, ahogy elkezdtem felé lépdelni.
Már tudta, hogy mit akarok, így felemelte karját, amit ahogy közelébe értem nyakam köre fonta, majd meg nem várva a romantikus szemkontaktus felvételt azonnal lehúzott magához és mohón ajkaimra mart. Egy pillanatra sem ellenkeztem, sőt, megtámaszkodtam asztalomon, háta mögött, ezzel rátehénkedve, míg ő csak szorosabban fogta nyakamat. Szinte úgy szorított, mintha ez lenne az utolsó pillanatunk együtt.
Mikor kicsit eltávolodtam tőle halk, mégis gyors pihegését hallgattam. Hirtelen odalentről egy hatalmas ajtócsapódást hallottunk, amire én értetlenül néztem ajtóm irányába, viszont Jimin csak búsan lehajtotta fejét. Mire megkérdezhettem volna, hogy mi a baja, Apa hangos és dühvel teli hangját hallottuk meg:
- Fiúk! Azonnal gyertek le! 
Szó nélkül indultunk meg lefelé, rohamos tempóban.
Odalent Apám fel-, s alá járkált, egy újságot, na meg telefonját szorongatva kezében, amit fel is mutatott, ahogy meglátott minket az utolsó lépcsőfokon állva.
- Ez mi?! - üvöltötte, ahogy képembe nyomta az újságot és telefonját.
Értetlenül néztem az újságon lévő képre, majd a telefonra, mikor sikerült beazonosítanom a látottakat.
Én és Jimin voltunk rajta, ahogy épp egymás karjaiba burkolózva váltunk egy szenvedélyes csókot, amit gondolom akkor sikerült lekapni, mikor Minnek megmutattuk, hogy kik a jampik valójában.
- Olvasd csak el hangosan mi van odaírva! - mondta Apám, majd a nappaliba ment, ahova Jimin időközben elbújt.
- "A nyár eleji Busani Köszöntő Fesztiválról kaptuk ezeket a képeket, amiken a híres koreai banda, BTS Jiminje éppen egy másik, vele egynemű, fiatalemberrel a tenger előtt romantikus, na meg forró pillanatot váltanak. Mint azt tudjuk Jimin nemrég, egyik V live-os videójában megemlítette, hogy hazalátogat családjához, Busanba, amit a BigHit meg is erősített, na meg Jimin a twitter oldalukon erről képet is tett közzé, az odafelé útról. Vajon nem is erről van szó? Talán csak elterelő hadművelet volt az egész? A fandom, azaz az ARMY-k, azóta dühöngnek, na meg válaszokat várnak, amióta ezek a képek felkerültek az internetre. Nem is kell mondanunk, hogy mennyire meglepett, na meg hogy mennyire felkapott lett! A kérdés az, hogy vajon ezek tényleg igaziak, vagy csak két cosplayes fiatal, akik szerettek volna egy kis figyelmet maguknak? A válaszokat nem tudjuk, hisz Jimin még Busanban van, "szüleinél", így a BigHit nem tud választ adni a kérdésre." - olvastam fel a cikket, amit tányérnagyságú szemmel olvastam végig.
Mégis hogyan és mikor?! Mi az, hogy híres koreai banda?! Milyen fandom?! Milyen családi hazalátogatás?!
Gyorsan besiettem a nappaliba, ahol Apám foteljában ült és lábfejével kopogott, Jimin pedig mereven nézte a régi szőnyegünket.
- Chung-Ho... beszélnünk kell. - szólalt meg halkan, majd felállt, karomon ragadott és elkezdett felhúzni szobámba.
Az újságot útközben elhagytam a telefont pedig ahogy beértünk szobámba letettem az éjjeliszekrényre.
Ágyamra leülve Jimint figyeltem, aki kinézett az ablakon, majd leült mellém. Több percig csöndben ültünk egymás mellett, én arra vártam, hogy elkezdje, ő pedig gondolom egy kis erőt gyűjtött össze.
Mire meg akartam volna szólalni, addig végre belekezdett.
- Tudod... volt az a csók... az amivel hencegtünk Minéknek. Azt ahogy láttad sikerült lekapni. - nevette el magát, amire fejemet megrázva értetlenül ránéztem.
- Jimin, mit akarsz ezzel mondani?!
- Bajban vagyunk, Ho. Nagy bajban... Figyelj... Ezt az egészet rendezni kell valahogy. Már hívtak, hogy ez mégis micsoda, na meg hogy igaz-e. Persze tagadtam, de... vissza kell mennem Szöulba, hogy erről interjút adjak. - magyarázta, a végét szinte suttogva, amire szívem úgy reagált, mintha beleszúrtak volna egy tőrt, ezzel összetörve, darabokra.
- J-Jimin... - suttogtam nevét, amire szomorúan felemelte fejét, miközben megfogta kezemet.
- Tudom, Ho... tudom. De muszáj.
Nem akartam hinni a fülemnek.
Ismét elhagy? Megint? Elmegy? És most mi lesz velem?! Mit fogok nélküle csinálni?!
És a legfontosabb: mi lesz velünk?
Fejemet hevesen megráztam, majd felálltam helyemről és gyorsan kisétáltam a szobából. Jimin utánam szólt, viszont hezitálás nélkül, szinte betörtem a fürdőbe, majd becsukva azt magam után nekidőltem és lassan lecsúsztam rajta.
Hogy mit éreztem akkor? Fájdalmat. Mintha tényleg összetört volna a szívem. Tényleg fájt, nem úgy, amikor valami rossz ér és rossz érzeted van, hanem... fáj.
Fejemet megtámasztottam karommal, amit térdemnek támasztottam.
Most nem akartam mást, csak is nyugalmat és egy kis gondolkodási időt.
Heves légzésemet kicsit lelassítottam, majd becsukva szememet, fejemet az ajtónak támasztottam és elkezdtem gondolkodni.
A világ legnagyobb baromságát csináltuk, de honnan tudhattam volna, hogy a szerelmem egy híresség?! A volt szomszéd srácból egy híresség lett!
Mindegy, itt nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ezt semmiképp nem lehet felválani, ezzel sem lenne semmi gond, hisz titokban csinálhatnánk, de... ha elmegy, akkor ki tudja mikor látom legközelebb? Távkapcsolatot nem tudok vele létesíteni, hisz ott a suli, ő meg ha visszamegy akkor... ki tudja mit fog csinálni.
Mi lesz, ha megint az lesz, mint volt? Ismét három év... de legyen csak egy... belefogok őrülni, ha nem lesz velem!
Gondolataimból valaki kopogtatása az ajtón zavarta meg, amire fejemet felemeltem, majd feltornáztam magam állóhelyzetbe.
Mikor kinyitottam azt ajtót pont az volt, akire számítottam: Jimin.
Lehajtott fejjel állt előttem, amire kiléptem és magamhoz öleltem.
Azonnal vissza is ölelt és jobban mellkasomba bújt, na meg szorosabban is ölelt.
- Mi van, cuki pofa? Mégse olyan egyszerűen, mi? - suttogtam fürtjei közé, amire szorosabban ölelt.
Biztos voltam benne, hogy most azért szorít, mert nem akar sírni.
- Csak engedd ki, nem kell visszatartanod.
- Mit? A pisilést? - kérdezte fejét felemelve rám és a sírógörcs egyik jelét sem lehetett rajta látni.
- Ha már bújsz hozzám, akkor azt azért kéne tenned, hogy kisírd magad! - löktem kicsit arrébb magamtól, amire mérgesen rám nézett.
- Csak akkor bújhatok hozzád, ha sírhatnékom van?!
- Ööö, persze, hogy nem! De--
- Fiúk, mi folyik odafent? - kiabált fel Apám, amire Jiminre néztem, majd vissza a lépcső irányába.
- S-Semmi, csak... játszunk! - kiabáltam vissza, amire Jimin oldalba bökött.
- Micsoda kifogás. - suttogta.
- Mert neked van jobb?
- Van, de ez is megfelel. Na, gyere, pihenjünk! - mondta, majd elkezdett a szoba felé húzni.
Értitek, ki fog majd feldobni, ha magam alatt leszek?!

Az ágyamon feküdtünk, egymás mellett, ujjainkat összefonva és több percig csak némán bámultunk magunk elé. Remek egy pillanat volt, mondhatom.
Tekintetemet ráfordítottam és csak meredtem rá.
Fájt, hogy nem tudtam mit tegyek.
- Jimin... - szólítottam meg, amire hümmögött, majd rám nézett. - Mikor mész?
Nem válaszolt, csak meredt rám, ahogy én az előbb rá.
Ismét a csend vette kezdetét, viszont most egymást néztük. Felváltva néztem szemeibe és próbáltam kivenni, hogy mire is gondol, sikertelenül.
- Holnap... - suttogta végre és nem tudtam, hogy örüljek annak, hogy végre választ kaptam, vagy törjek össze, mert már holnap elmegy.
Most én hümmögtem, majd elfordítottam fejemet és a szekrénysort kezdtem el nézni.
Erősnek kell maradnod, erősnek kell maradnod, Ho!
A csend most se hagyott cserben és ismét csak repültek a csendes percek, mígnem eszembe jutott valami.
- Veled megyek. - kaptam felé fejemet, amire ő is így tett, viszont míg én izgatottsággal telin, addig ő riadtan.
- Nem. - mondta és megrázta fejét.
- De. Veled megyek. Külön. De majd ott megint találkozunk.
- Ho... ne tegyél tönkre... - fogta meg fejét, amire kíváncsian kicsit megdöntöttem enyémet. - Mi lesz a sulival? Az egyetem nem játék.
- De te se jársz egyetemre. - vágtam vissza mosolyogva, viszont ő dühösen rám meredt ismét.
- Ho, mi lesz a szüleiddel?
- Ők úgy is dolgoznak, majd én is munkába állok. - válaszoltam ismét egyből, de ez hamar megszűnt következő kérdésével.
- És a barátaid?
Kérdésével, akárcsak töpszli tenyerével, úgy csapott arcon, amire nem csak a gyorsan akaró mondat rekedt bennem, hanem még a levegő is.
Szám kicsit nyitva maradt és csak tátogni tudtam, majd gyorsan elkaptam fejemet és ismét azt a szexy szekrénysort kezdtem el nézni, ami majdnem teljes falamat díszítette.
- Maradj itt, nem ártunk ezzel senkivel, sőt. Ígérem, minél hamarabb fogok jönni! Amint lement a hercehurca visszajövök. - kezdett el nyugtatni, miközben kicsiket szorított kezemen, majd belepuszilt nyakamba.
Valamilyen szinten megnyugodtam, de ott volt a 'ha...' kérdés, ami kételyeket hagyott bennem. Nem is egyet.
Fejemet lehajtottam és úgy gondolkoztam.
- Ezért lett ilyen rend és tisztaság? Ezért néztél ilyen szomorúan? Ezért szöktél be a nappaliba? Mindvégig tudtad, nem? - a kérdések úgy folytak belőlem, akárcsak a folyó vize.
- Ma reggel láttam. Meg hívtak is... Nem volt kérdés, hogy haza kell mennem. - magyarázta, amire megint hümmögtem.
- Felutazom.
- Mi?
- Minden hétvégén fel fogok utazni hozzád. Elmegyek dolgozni és a keresetemből felutazom hozzád. Itt is maradok, az egyetem is menni fog és senkinek se ártok ezzel. - magyaráztam, de csak mosolyogva megrázta fejét.
- Semmi ilyenre nincs szükség. Ha olyan lenne akkor inkább kocsival jönnék le hozzád, vagy szimplán küldenék érted.
- Akkor kelts fel holnap. El akarok búcsúzni. - kérleltem, ahogy egyre közelebb hajoltam hozzá, majd ajkaink egymást már szinte súrolták, de még ezek után se csókoltam meg.
- Ígérem.
- Ne ígérd, mert az ígéretét senki se tartja be. - mondtam, majd puhán rányomtam ajkaimat övérije, azután nyelvemet se hagyva ki ebből, lassan előretoltam egészen szájüregébe.
Szinte beszorítottam a sarokba, de nem bántam ugyanis ez a csók teljesem elvette az eszemet.
- Szeretlek... - suttogta, mikor megszakította csókunkat.
- Szeretlek.
- Aludjunk, jó?
- Jó. - egyeztem bele, majd elmentünk fürdeni, együtt.
A fürdés ugyancsak forró pillanatokkal telt, majd átöltözve fáradtan bújtunk ágyba.

Nem szóltunk egymáshoz, csak csöndben feküdtünk és biztosra tudva, mind a ketten a holnapon és az elkövetkező napokon gondolkoztunk.
Megfogadtam: nem fogok sírni.

Reggel arcom simogatására keltem, amire kifújva levegőmet, fáradt pilláimat felnyitottam, de a fáradtság azonnal eltűnt rólam, mikor megláttam Jimint felöltözve és cuccait összepakolva.
Szinte kiugrottam az ágyból, miután Jimin szomorúan mosolyogva felállt, majd megfogta cuccát és elindult felé lefele.
Maradék cuccát felkaptam én is, majd utána siettem.
Szüleim már fent voltak és ők is szomorúan nézték, ahogy kicuccolunk.
És elérkezett a búcsúideje.
Anyum kezdte, aki sírva borult Jimin nyakába.
- Jaaaj, édes drága kisfiam! Olyan kár, hogy máris elmész! Lehet olyat tettetek, de engem nem érdekel, mert olyan aranyosak vagytok együtt. Igaz Harold?! - kiáltott hátra Apámnak, aki elmorgott egy 'igen'-et.
Anya után Apán állt a sor, hogy elbúcsúzzon Jimintől. Egy tiszteletteljes meghalás után Apa szinte magához rántotta Jimint, úgy ölelte meg. Valamit még súgott neki, amire Jimin mosolyogva bólintott, majd szüleim gyorsan besiettek, ezzel magunkra hagyva minket.
Lassan odasétáltam hozzá és átöleltem nyakát, míg ő derekamat fogta.
- Oly rövid, mégis oly gyönyörű volt! - mondtam neki mosolyogva és éreztem, hogy nem fogom bírni.
- Te és a költőiséged! Tudod mennyire fog ez hiányozni? - kérdezte, amire elkezdtem könnyezni, de még tudtam magam türtőztetni, viszont inkább nyakába bújva öleltem magamhoz és úgy próbáltam nem elsírni magamat.
Ő is szorosan ölelt, viszont teste kicsiket rándult, ezzel jelezve, hogy ő már nem bírta tovább.
Kicsit ringatva próbáltam nyugtatni, viszont mikor szipogtam egyet csak még jobban elkezdett sírni.
- Jimin, ne sírj! Hallod? Ha te sírsz én is sírni fogok. - toltam el magamtól egy kicsit, viszont ő úgy fogott, mintha mágnes lennék.
Szipogva, na meg pár könnyet elhullajtva simogattam hátát, mígnem végre abbahagyta és már csak egyenletes levegővételét éreztem, na meg hallottam.
Ismét megpróbáltam eltolni magamtól, most sikeresen és kicsit lehajolva ránéztem mosolyogva könnyektől áztatott arcára, na meg szemére.
- Mi az? - kérdezte durcásan és visszabújt hozzám.
- Olyan aranyos vagy! - pusziltam meg feje tetejét és ismét simogatni kezdtem.
- Hiányozni fogsz, Seong Chung-Ho. - mondta és felpipiskedte magát ajkaimig, majd lehúzott az ő szintjére.
- Szeretlek, Park Jimin. - leheltem ajkaira és most én kezdeményeztem egy csókot.

A kocsiba beszállva, az ablakon át nyomtam egy puszit Jimin homlokára, majd eltávolodva az autótól a világ megszűnésével néztem végig, ahogy lassan kifordul, majd elhajt házunktól.

   Még volt bennem annyi, hogy felsétáljak szobámba, viszont ahogy megcsuktam ajtómat, térdeimre estem és zokogásban törtem ki.

Park Jimin ismét elment.