6. fejezet - Irány felfele

   Bent ültünk a szobába, legalábbis Gi ült, forgós, fekete székében, én meg ágyán feküdtem, kezeimet-lábaimat szétvetve, miközben a plafont nézegettem.

   Az elejétől a végéig elmondtam neki a fejleményeket, aminek a végére csak minden tudóan és gondterhelten sóhajtott egyet, majd lábait keresztbe téve meredt maga elé, miközben én továbbra is a plafont nézegettem.
- Miért hozzám jöttél ezzel? - kérdezte hirtelen, amire felé kaptam fejemet.
- Mert te jutottál azonnal az eszembe, na meg te tudod, hogy milyen is a másság, hisz ott van--
- Hé-hé-hé! Most nem rólam van szó! - csitított le, majd ismét csend következett.
- Hiányzik? - kérdezte hirtelen, amire fejemet görnyedt alakja felé fordítottam.
- Persze, ez nem kérdés, de... nem értem, hogy miért nem lehetett ezt rendesen megbeszélni és miért kellett gyorsan elhadarni. - fordítottam vissza fejemet, majd újra csönd lett, amit ismét Gi tört meg.
- Szerintem... neki is nehéz volt. Biztos vagyok benne, hogy nem akarta, de szerintem megtiltották neki, így gyorsan túl akart esni az egészen.
- Meglehet... - sóhajtottam, majd kezeimet összefonva mellkasomra tettem.
Olyan gyors és hirtelen volt ez az egész... még most se tudatosult bennem az, ami történt, pedig tudom, hogy vége van és túl kell lépnem rajta, hisz ez az egyetlen megoldás...Na meg ezzel nem ártok Jiminnek.
- Hol is van most? - kérdezte, miközben forgós székben ülve hátragurult, majd gépét kezdet el nyomkodni.
- Szöulban... - válaszoltam neki, miközben tekintetemet rávezettem, majd mit sem tudva tevékenykedéséről kezdtem el nézni.
- Az oké, de melyik cégnél?
- Valami Big pont pont pont.
- Big Hit? - kérdezte gyorsan hátrapillantva, amire egy 'nem-értem-hogy-minek-ez-neked' nézést adtam felé, na meg egy kisebb bólintást, amire ismét visszafordult laptopja felé, majd pár kattintás után mosolyogva felpattant.
- Seong Chung-Ho, irány Szöul! - kezdett el tapsolni, majd már is szekrényéhez rohant és cuccait azonnal elkezdte kifele dobálni, viszont én gyorsan üléshelyzetbe raktam magam a hirtelen kijelentés hallatán.
- Hogy mi?! - kérdeztem teljesen kétségbeesve és már pattantam is fel, hogy az eldobált ruhákat visszadobáljam a szekrénybe.
- Megyünk. Szöulba. A. Szerelmedhez. Te. Barom! - dobálta szavanként vissza kifelé a ruhákat, amiket feje felett visszadobtam szekrényébe.
- De már késő van és már nem a szerelmem! - vágtam hozzá farmerét, amit azonnal meg is bántam, ugyanis lassan felegyenesedett, régi téli bakancsával kezében, majd ölni tudó tekintetével rám meredt.
- Nekem te ne mondd azt, hogy nem a szerelmed, ugyanis lehet 2 órája "szakítottatok", de attól még ugyan úgy szereted, sőt! - vágta hozzám egyik cipőjét, amire gyorsan ráugrottam székére és a szék hátát mutatva neki próbáltam fedezni magam.
- Gi, nem mehetünk el hozzá! Te is nagyon jól tudod! - emeltem fel karomat, majd úgy magyaráztam neki, viszont egyik övével sikeresen kézfejen talált, amire egy kisebbet káromkodva visszahúztam azt a szék mögé.
- Hogy lehetsz ilyen szívtelen, sunyi, aberrált, kétszínű, feladós, dög! - ruháit egymás után dobálta, ami, mintha sose akarna elfogyni, segítette tevékenységét, viszont lehordására már feltérdeltem székére és már beszéltem is volna neki vissza, viszont utolsó dobását bakancsával zárta, ami telibe állkapcson talált, ezzel sikeresen elharaptam nyelvemet.
A mögöttem elhelyezkedő gépre majdnem ráestem, de ez helyett inkább fejemet egy nagyobb puffanás kíséretében az asztal szélébe vertem be, majd jajgatva a földre estem.
Gi először csak unottan nézte kínlódásomat, majd mikor tudatosult benne, hogy tényleg bajaim vannak, akkor gyorsan kifutott a szobából, ezzel kicsit elgondolkodva hagyva, hogy mit is csináljak vérző nyelvemmel és elviselhetetlenül sajgó fejemmel.
Talán évek is eltelhettek, mire megláttam magam mellett Git, egy pohár víz, egy jégkocka és egy fájdalomcsillapítóval kezében. Mint a mindenható Istenre, úgy néztem rá, majd felülve egy nagyobbat kortyoltam a pohárból, de még így is éreztem a vér jellegzetes ízét.
A fájdalomcsillapítót lenyelve, majd nyelvemet kidugva a jeget lassan hozzáérintettem nyelvemhez, amire Gi (aki időközben kiment egy vizes rongyért) rosszallóan rám nézett, majd rám is kiabált.
- Ne úgy, te balga! Vedd be a szádba, mert tiszta vér és nyál lesz minden! - nyomta számba a jeget, majd fejemet előrehajtva rávágta a jéghideg rongyot, amire egy nagyot mordultam. - Kuss és tűrj! - szólt rám, amire csak összeszorítottam szememet és tűrtem, ahogy tarkóm és szám teljesen lefagy.
Egy idő után már kezdtem megszokni a hideget, vagy aztán az is lehet, hogy a teljes lefagyástól, már nem éreztem semmit, így lassan, de biztosan felemeltem fejemet, viszont egy kisebb szédülés kerített hatalmába, így muszáj voltam vissza, lenézni, miközben megráztam kobakomat.
- Ne rázd! Csak rosszabb lesz! - mondta Gi, aki ismét gépénél ült, miközben egy papírra írogatott.
Inkább figyelmen kívül hagytam tevékenykedését és azt, hogy honnan tudta, hogy rázom a fejemet, miközben nekem háttal ül, ugyanis csak ismét háború lenne és a végén ismét előszeretettel kapnék egy bakancsot az arcomba, vagy talán egy egész szekrényt!
- Figyelj, szerintem szedd össze magad, mert lassan indulnunk kéne, főleg, hogy a cuccaidat is össze kell szedni. - nézett órájára, majd rám, amire csak lemondóan sóhajtottam, majd bólintva egyet felálltam, majd a vizes rongyot arcába dobva kisétáltam a szobából.
Nesze neked, te gonosz hárpia!

A bejárati ajtónál vártam Gire, aki halkan odasietett hozzám, majd kinyitva azt, karon ragadott és maga után húzva a kocsiig szaladtunk. Nem tudtam hova rakni hirtelenségét, így mikor beültem az anyós ülésre azonnal kérdőre vontam:
- Te mégis mi a jó, Szent szart csinálsz?!
- Nos, mivel még friss jogsim van, na meg ez a szüleim kocsija, így... mondjuk azt, hogy jó cél érdekében titokban kölcsönkértem a szupermobilt. - magyarázta, miközben lehajtottunk a felhajtóról, majd elindultunk hozzám.
- Hogy mi?! - jött a megszokott kérdés tőle, amire csak leintett.
- Nyugi van, most csak arra gondolj, hogy megyünk a Jiminedhez! - örvendezett, amire inkább az ajtónak dőlve néztem kifele az ablakon és kérdések ezrei kavarogtak fejembe, viszont valahogy sehogy se sikerült ideiglenes álláspontra jutnom.
Nem tudtam, hogy mire is gondoljak.
Nem tudtam, hogy jót csinálunk-e.
Nem tudtam, hogy mit is mondjak majd neki.
Viszont egy valamit nagyon jól tudtam: soha többet nem szabad Ginek a segítségét kérnem!

Miután sikeresen összeszedtük holmimat, majd fél óra marakodás, hogy milyen csokit is vigyünk az útra, na meg a többieknek, után, végre elindultunk utunkra, amit csendben és kicsit idegesen tettünk meg, mindaddig, míg majdnem sikerült elaludnom, viszont ez Ginek is majdnem sikerült, aki ennek köszönhetően áthajtott a másik sávba, amivel nem is lett volna semmi gond, ha éppenséggel nem egy bazinagy kamion jön velünk szembe, aki az utolsó 20 méternél sem fékezett, helyette kitartóan nyomta hangos dudáját, amire azonnal felpattantam, majd elrántva a kormányt visszavezettem a megfelelő sávba.
Miután megkértem Git, hogy álljon félre, ugyanis nem vezetésem ellenére át akartam venni a kormányzást, átültem a volán mögé, majd a következő fél órában a rendes vezetés alapelveit ecseteltem barátosnémnek, akit annyira érdekelte ez az egész, hogy öt perc után már az ablaknak dőlve horkolt.

Mikor megláttam egy táblát, amin a "Szöul" felirat van, azonnal elkezdtem bökdösni Git, aki egy nagyot horkantva ellökte a karomat.
Csak nagy szemekkel meredtem az útra, miközben a történteket dolgoztam fel.
- Malacka, mi lenne, ha felkelni és elmondanád, hogy merre tovább?! - akadtam ki, amire felpattant, majd gyorsan elkezdett navigálni.
Talán egy óra múlva már egy nagy épületnél álltunk, ami előtt egy táblán nagy betűkkel állt a "Big Hit Entertainment" felírat.
Egy nagyot nyeltem és éreztem, hogy szívem hevesen kezd verni, viszont egyben egy jó érzés is átjárt, hogy újra láthatom.
Gi karomon ragadott és elkezdett az épület bejárata felé húzni, majd mikor beértünk a recepciós asztalt támadtuk meg.
A nő, inkább egy húszas éveiben járó lány, unottan és fáradtan gépelt valamit, majd tekintetén ránk emelte és végignézett rajtunk.
- Miben segíthetek? - kérdezte egyik szemöldökét felrántva, viszont Gi arcáról az erőltetett és ijesztő mosoly levakarhatatlan volt.
Lesokkolva néztem a mellettem álló lányt, miközben azért imádkoztam, hogy élve kijussak innen.
- Jó estét. Ő itt a barátom, Seong Chung-Ho, én meg Kim Yeon-Gi vagyok. Park Jiminhez jöttünk. - mondta el, amiért jöttünk, én meg kellemetlenül mosolyogva a lányra néztem, aki először elgondolkozott, majd fáradtan elmosolyodott.
- Csak nem 'az' a Seong Chung-Ho? - kérdezte, amire mosolyom arcomra fagyott és értetlenül néztem a lányra.
- Sajnálom, de melyik? - kérdeztem, amire Gi oldalba ütött.
- Park Jimin pasija, sokat hallottunk már rólad. Őszintén szólva, amióta tudom, hogy nem lehettek együtt, mert a vezetőség megtiltotta, azóta nagyon shippelek benneteket. Örülök a találkozásnak! - nyújtotta kezét, amire teljesen sokkos állapotban hol Gire, hol a kezét felém nyújtó és kedvesen mosolygó lányra néztem.
Ilyen híres lennék az itteni körökbe?
Kezemet lassan övébe helyeztem, majd megráztam azt, miközben mind a ketten meghajoltunk.
- Szerencsétek van, mert még a fiúk bent vannak konzúltálni. Nem szabadna segítenem nektek, mivel ki vagy tiltva innen, viszont megértem és átkozom a helyzetet. A harmadik emeleten vannak. Lesz egy kisebb folyosó, majd balra egy szoba, ott lesznek. - magyarázta, majd megmutatta, hogy merre menjünk, a harmadik emelet vázlata alapján.
Mindent tudóan bólintottunk, majd megköszönve a szíves fogadtatást elindultunk felfele. 
- És még valami! - néztünk hátra a már álló lányra. - Ne kíméljétek őket! - mondta, viszont én csak ismét sokkos állapotba tudtam fogadni a jónak szánt kívánságot, ugyanis ismerve Git, na meg, hogy ilyen harcias kedvében van, szó szerint fogva venni ezt az egészet és bizony nem fogja kímélni őket.
Beszállva a liftbe elkezdett kattogni agyam, hogy most vajon mind meghalunk, vagy egy tea és üdítők mellett meg tudok-e beszélni a történeteket.
A harmadik emeletre kinyílva a lift egy elég szűkös folyosót mutatott, amit a falakra ragasztott különböző képek díszítettek.
Egy nagyot nyeltem, ahogy meghallottam a nem messze tőlünk elhelyezkedő szobából a nevetéseket és szívem ismét rohamos gyorsasággal kezdett el verni, mikor meghallottam Jimin édesen csengő nevetését is.
Gi csak feltűrte vékony kabátja ujját, majd elindult a zaj felé.
Követve példáját én is utána eredtem, majd megálltunk a csukott ajtó előtt, ami mögött, most hangos beszélgetés és kiabálás hallatszott, viszont ezt Gi azonnal félbeszakította, mikor szó szerint berúgta az ajtót, ami a falnak csapódva utat nyitott nekünk belele, a megszeppenve ülő társasághoz.
- Yah, Park Jimin! Hogy tehetted ezt szegény Chung-Hoval?! Ne hidd azt, hogy egy sima fejmosással megúszod a szíve összetörését, na meg a kisebb autóbalesetét! - kiabálta Jiminnek, aki megszeppenve ült és miután meghallotta nevemet, engem kezdett el keresni tekintetével.

   Teljesen elvörösödve, na meg kicsit frusztrálva beléptem a szobába, ahol minden szempár rám szegeződött és voltak olyanok, akiknek állkapcsa a földet súrolta.
- Sz-Sziasztok! 
- Ho...